.:: Második fejezet ::.

Sziasztok! Ne haragudjatok a késésért, de csak mostanra tudtam hozni a fejezetet. Remélem, elnyeri tetszéseteket és hagytok pár hozzászólást. A múltkori is nagyon jól esett.

Jó olvasást!

Puszi: Bo×××

~~~

Reggel arra keltem, hogy Zoey bökdös és a nevemet kiabálja. Komótosan felé fordítottam fejem.

- Zo?

- Ébren vagy? Már azt hittem, fel kell ébresztenem.

- Igen, véletlenül sem a kiabálásodra keltem fel.

- Éhes vagyok - nyafogott elnyújtva az „o” hangot.

- Hány óra?

- Már hat! Majdnem elkéstünk!

- Honnan? – ültem fel beletúrva alvástól kócos, barna hajamba.

- Hát a temetőből. Igyekeznünk kell, apáék már várnak.

- Jajj, életem… apáék most már mindig ott lesznek, bármikor mehetünk.

- De… egyedül vannak.

- Dehogyis… - simítottam meg a haját. – Na, mit kérsz reggelire? – próbálkoztam a tereléssel.

Vasárnap reggel 6-kor kelni azért kicsit húzós… Most ébredtem csak rá, milyen feladatok várnak rám. Azt sem tudom, milyen kaja van itthon, el kell mennünk vásárolni. A stúdióba is be kell mennem, már egy hete be sem tettem a lábam. Na meg.. tulajdonképpen mi most árvák vagyunk. Illetve én 18 vagyok, de most nem ez a lényeg… Gondolataim sorban követték egymást egy perc nyugtot sem hagyva nekem. Hogy fogom ezt megoldani?

-Kakaós csigát – húgom hangja visszarántott a jelenbe.

-M-micsoda?

- Kakaós csigát kérek reggelire.

Hosszan kifújtam a levegőt és kipattantam az ágyból.

-Jól van. Akkor felöltözünk és indulás.

Magamra kaptam egy pántos farmer ruhát, Zo is felvett egy toppot és egy rövidnacit, majd neki is vágtunk az utcának.

~~~

Alig fél órával később már az ebédlőasztalnál ülve reggeliztünk.

-Holnap reggel beviszlek az oviba, rendben? Nekem még sok elintéznivalóm van.

- Muszáj?

- Hát, nem vihetlek magammal mindenhová. De ha segítség kell, szólok, ígérem.

- Biztos? – harapott bele a kakaós csigájába.

- Tu… - mondandóm félbeszakította a csengő hangja. – Nyitom, te menj fel a szobádba – álltam fel az asztaltól.

Odasiettem a bejárati ajtóhoz és kinyitva azt legjobb barátomat pillantottam meg.

-Sz-szia, Adam. Te mit keresel itt? Fél 7 múlt.

- Jöttem a barátomhoz. De… ha gondolod, akár haza is mehetek. Még talán vissza tudok aludni… - mutatott a háta mögé hüvelykujjával.

- Dehogy is, gyere be. Csak meglepődtem, általában dél előtt nem igazán vagy… használható.

- Most kivételt teszek.

- Gyere be – intettem kezemmel. Ahogy belépett, becsuktam az ajtót és a nyomába siettem.

- Zo?

- Az emeleten. Kérsz reggelit? Kakaós csiga. Kakaóval.

- Jöhet – vigyorodott el.

Miközben kezébe nyomtam két, még meleg kakaós csigát és beraktam a mikróba a kakaót, felé néztem.

- Adam?

- Igen? – harapott bele a reggelijébe.

- Ne teli szájjal már! – szóltam rá.

- Bocsi. Szóval?

- Eljössz velem a gyámügyhöz? – kérdésemre Adam félrenyelte a szájában lévő falatot, mire odapattantam és megütögettem a hátát.

- Mit akarsz csinálni?

- Egész este agyaltam. Azon gondolkodtam, hogy tennem kell valamit. Anyák szóba sem állnának velem, ha azt látnák fentről, hogy összeomlok. Vinnem kell tovább a stúdiót. És fel kell nevelnem Zoey-t. Márpedig ő most árva, így nekem örökbe kell fogadnom.  

- Hát te aztán nem lazsálsz.

- Tudod, van olyan, hogy munkaterápia. Csak… mi van, ha kevés vagyok ehhez? Úgy értem, néha még apa is kiakadt Zo miatt. Én hogy fogom bírni? Mindenhova magammal kell vinnem, nem fogok haladni.

- Anyu segít. Azt mondta, hogy ha bármi gond van, vagy akár vigyázni kell Zoey-ra, akkor csak szólj.

- Köszönöm… Jézusom, el sem hiszem. Egy hét alatt mennyi minden történt… Ez nem normális – néztem kétségbeesetten Adam-re, miközben kezébe nyomtam a kakaóját és saját bögrémet megfogva elindultam a nappali felé, barátom pedig jött utánam. Odaérve letelepedtünk a két, egymással szembeni bőr fotelba. Magam alá húztam lábaim, úgy szorongattam saját bögrémet.

- Hogy érted ezt?

- Hát, tudod… Ajj… minden normális családban piszkálják egymást a testvérek, a nővér a ruháin meg a sminkjein veszekszik a kisebbel! És az a normális. Nem… ez. Hogy én fürdetem, viszem oviba, etetem, tanítom, nevelem. Imádom a húgomat, nem adnám oda senkinek, de… nem akarok anyapótlék lenni.

- Pedig úgy néz ki, muszáj lesz… De itt vagyok, segítek.

- A táncstúdióban is?

A Gloss Dance stúdiót édesanyámtól örököltem, mikor meghalt. Most én vezetem, de Adam nagyon sokat segít. Mondhatni, társtulajdonos, bár erről nincs papírja. Együtt tanítunk kicsiket, meg velünk egykorúakat is, külön is gyakorlunk, versenyekre járunk. Régebben, mikor még anyu is velünk volt, mikor ő vezette a helyet, sztárokkal is foglalkoztunk, de mióta… mióta elment, nem igazán vannak hírességek. Ezt apu nem is bánta annyira.

-Még szép. És úgy is készülnünk kéne a versenyre. Még ráérünk, majd elkezdünk próbálni, ha készen állsz rá. A helyet meg reklámozzuk. Tudod, netes reklámok, plakátok, utcán táncolás… A lehetőségek tárháza végtelen.

Odamentem Adam-hez és hozzábújtam. Hirtelen kitört belőlem az egy hete felgyülemlett feszültség, szomorúság, idegesség és heves zokogásba kezdtem. Adam simogatta a hátam és megnyugtató szavakat mormolt a fülembe, majd mikor kicsit megnyugodtam, beszélgettünk tovább.

Azt szeretem Adam-ben, hogy bármikor-bármit elmondhatom neki. Ő úgy ismer, mint senki. Mindig itt van nekem és még a legszomorúbb napjaimon is felvidít.

~~~

Pár órával később a bevásárlás eredményét pakoltuk ki az amerikai stílusú konyhánkban a rádiót hallgatva.

- Köszönöm, hogy eljöttél velünk.

- Ugyan. Egyedül úgysem bírtátok volna hazacipelni a sok szatyrot – feszített be.

- Ezzel mit akarsz mondani? – fontam össze karjaim mellem előtt.

- Semmit. Tudományosan bizonyított tény, hogy a férfiak erősebbek a nőknél. A gabonapelyhes dobozon olvastam – bólintott fölényesen.

- Nahát. Ez meglepő.

- Mi?

- Hogy tudsz olvasni.

- Ez sértő volt.

- Annyira nem is.

Kipakolásunk alatt végig szólt a rádió, ám egy mondatnál felkaptuk a fejünket.

- Táncosokat keresünk, akik első klipünkben segédkeznének. Louis is hirdeti a keresést, de annyi dolga van, hogy nem igazán jut semmire. Gondoltuk, segítünk.

- Rendben fiúk. Hölgyeim és uraim, hallották. Ha ismernek tehetséges fiúkat-lányokat, jelentkezzenek Louis Wals irodájában a… - mondta tovább a műsorvezető, de minket nem érdekelt. A stúdió adatbázisában az ő irodacíme is bent van. Egymásra néztünk és láttam Adam szemében a csillogást, miközben Zo zavartam és értetlenül kapkodta a fejét közöttünk.

- Indulás.