Halihó! Még vasárnap van, nem hazudtam :) Meghoztam a részt, remélem, mindenkinek tetszeni fog! :D
Múltkor azt írtam, hogy rekordot döntöttünk a kommentekkel. Na, ezt most megcáfoltátok, ugyanis a legutóbbi részhez 4 hozzászólás érkezett! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! <3
Jó olvasást! :D
Puszi: Bo×××
~~~
Az utóbbi egy hétben rengetegszer voltam JJ-vel. A
McDonald’s-os beszélgetésünk óta úgy éreztem, megbízom benne, s talán ő is
bennem. Sokat beszélgettünk, minden apróságról. Megnevettetett, s bár közel sem
voltam annyira jókedvű a közelében, mint George-éban, mégis, hálás voltam, hogy
eltereli a figyelmemet, ellentétben Adam-mel, akinek sok dolga van, az ikrek
bajba kerültek, és neki kell foglalkoznia velük.
Sosem volt konkrét beszédtéma-ötletünk, egészen addig,
míg nem találkoztunk. Onnantól kezdve mindkettőnkből dőlt a szó, sétálgattunk,
kajáltunk… tulajdonképpen fogalmam sincs, mikről csevegtünk, de már nem is
fontos.
Ma a srácoknak szabadnapjuk volt, Zoey oviban, Adam az
anyjának segít, én pedig a parkban sétáltam JJ-vel, miközben fagyit ettünk.
- És nem hiányzik a családod?
- Dehogynem. De amikor csak tehetem, meglátogatom őket.
És Louis hajtogatta mindig az X factor alatt, hogy „Valamit valamiért.” Ezt úgy
értette, hogy valamit fel kel áldoznunk a győzelem érdekében. Eddig csak
sejtettük, most pedig megértettünk. De igaza van. És… ez sem tart örökké.
A végét nem igazán értettem, de nem kérdeztem rá.
Általában kérdezz-felelekkel megy el az idő, felváltva kérdezősködünk.
- Én jövök! Mikor fejezted be a sulit? – nézett rám kérdő
tekintettel.
- Tavaly nyáron. Egy éve csak a stúdió és Zoey foglal le.
- Semmi pasi? – döbbent le teljesen, mintha legalább azt közöltem
volna vele, hogy nem tudok járni.
- A-a, most én kérdezek! Várd ki a sorod – emeltem meg
mutatóujjam. – Akkor ha már itt tartunk. Barátnő?
- Nincs, még keresem az igazit. Már ha létezik
egyáltalán.
- Már hogy ne létezne? Az, hogy még nem találtad meg, nem
jelenti azt, hogy nincs is. És most, hogy híres vagy, sokan fognak a nyakadon
lógni, vagyis szeretnének. Lesz kik közül „válogatnod”.
- Épp ez az. Nem tudhatom, hogy valaki csak a pénzért és
a felhajtásért keresi-e a társaságom, vagy tényleg kedvel.
- Én határozottan a pénzre hajtok – löktem meg a vállát.
- Szóval? Pasik?
- Nincs. Vagyis… - kezdtem bizonytalanul, mert bár
tudtam, nem adná tovább, amit tőlem hall, idegeskedtem. Aztán beharaptam a
számat, és kíváncsiságtól csillogó szemeibe néztem, amikkel engem fürkészett. –
Talán valaki tetszik.
- Talán?
- Igen. Mert nem tudom, hogy neki tetszem-e, és eszemben
sincs rákérdezni nála. Még csak az hiányzik, hogy kinevessen. Bár nem olyan…
vagy mégis? – vitatkoztam tulajdonképpen saját magammal.
- Ara. Ki az? – fordított szembe magával.
- Ismered.
- A bandából valaki?
- Igen.
- Jaymi? Mert ő nem a lányokat szereti és…
- Nem, nem ő – nevettem fel a képtelen ötlet hallatán.
Tisztában voltam a fiú nemi identitásával, így még csak fel sem vetődött bennem
semmilyen érzelem, ami több lenne barátságnál. Már ha ezt mi döntenénk el.
- Josh? – csak fejemet ráztam, mire elképedten rám
meredt. – Én?! – mielőtt bármit is mondhattam volna, felmordult. – Ez mégis
hogy jutott eszedbe? Én nem…
- Nem te, te idióta! George!
- G.? – döbbent le egy percen belül sokadszorra.
- Igen – hajtottam le a fejem, amit ő azonnal felemelt az
állam alá téve két ujját, hogy a szemembe nézhessen.
- Nem mondom el neki, ne aggódj. De szerintem előbb, vagy
utóbb beszélned kell vele.
Az emlegetett fiú pedig épp ezt a pillanatot választotta,
hogy futva közeledjen felénk a park füvén át, miközben fülig ért a szája.
Egészen a következő pillanatig, amikoris meglátta JJ
ujjait az állam alatt. Egy pillanatig kapkodta közöttünk a tekintetét, majd
zavartan összeráncolta szemöldökét.
- Megzavartam valamit?
- Dehogy, G! Beszélgettünk Ara-val – kapta el azonnal
kezét JJ és zsebre vágta azokat.
Idegesen néztem mindkettejükre, ugyanis furcsán
viselkedtek… JJ bűntudatos képpel nézett George-ra, aki kicsit dühösen meredt
vissza barátjára, majd zavartan, és kicsit talán csalódottan rám, aztán lehajtotta fejét, és a füvet kezdte pásztázni. Feszengve
éreztem magam a két fiú között, pedig elvileg minden rendben volt.
-Hazamegyek, fáradt vagyok.
- Ara. 3 óra van - kapta fel fejét George.
- Lepihenek egy kicsit – mosolyodtam el.
- Elkísérlek – ajánlkozott George, de egyedül szerettem
volna lenni, így inkább elutasítottam.
- Most inkább ne. De majd még beszélünk – nyomtam puszit
előbb JJ, majd George arcára. – Sziasztok srácok.
Hazáig zenét hallgattam, és agyaltam.
Miért ajánlotta fel, hogy elkísér, ha előtte fél perccel
még bele tudott volna fojtani egy kanál vízbe? És mit tettem, amiért
tulajdonképpen felnyársalt a tekintetével? Nem értem…
~~~
Nem sokkal később már otthon voltam, és épp kibontottam
egy doboz karamellás jégkrémet, mikor csengettek.
Szemöldök ráncolva keltem fel a kanapéról, ahol eddig
terpeszkedtem, és az ajtóhoz vándoroltam.
Kinyitottam a tölgyfa ajtót, és megláttam George-ot a
küszöbön.
- G-george. Te mit keresel itt?
- Hozzád jöttem. Beszélni szeretnék veled – mondta,
miközben végig a szemembe nézett. Nagyot nyeltem, és bólintottam. Kitártam
előtte az ajtót.
- Gyere be – erőltettem mosolyt az arcomra.
Naagyon jó lett!:)) Siess a kövivel!:D
VálaszTörlésIgyekszem :DDDD Köszönöm! *-*
TörlésJól van re is tudod hol kell abbahagyni.... :)))))
VálaszTörlésDirekt, hogy izgis legyen :DDD
Törlés